Most egy hatalmasat ugrunk térben, és pár ezer kilométerrel arrébb meglátogatjuk Észak-Amerika nyugati partját, ahol számos érdekes célpont közül most az egyik legnagyobbat és egyben legveszélyesebbet vesszük górcső alá. Élete során a hadihajó egy életet sem oltott ki, ezzel szemben már mint mesterséges zátony 5 búvár halálában is közrejátszott a roncs. Mai célpontunk a HMCS Yukon.
Egy kis történelem: A HMCS (Őfelsége kanadai hajója – Her Majesty’s Canadian Ship) Yukon romboló 1961-ben a kanadai Vancouver „Burrard Drydock Co. hajógyárában épült meg. Mint a Csendes-óceáni flotta tagja hadi cselekményben nem, ezzel szemben sok közös gyakorlatban vett rész. Sok eseménytelen év után lassan öreggé és egyúttal feleslegessé vált, így 1993-ban leszerelték és eladták az amerikai San Diego-i Ocean Foundation-nak, amely mesterséges zátonyként elsüllyesztette San Diego mellett, a Mission öbölben 2000-ben.
A roncs a gondos előkészületek ellenére a jobb oldalára dőlve érte el a tenger fenekét 30 méteres mélységben. Méretei tekintélyt parancsolnak:
Jó időben a látási viszonyok bőven megfelelőek, ilyenkor 10-15 méterre is el lehet látni a roncs körül. Az ereszkedés legtöbbször a Yukon orrához vezet. Már itt lehet látni pár nyílást, amely kis fényt juttat a törzsbe. Egyből észre lehet venni, hogy a roncs nagyon színes: tengeri csillagok, fehér és sokszínű növények és állatok tapadtak a roncshoz. Néha a halakon kívül pár játékos kedvű fóka is csatlakozik a búvárokhoz egy kis fogócska erejéig.
Az orrnál bebújva a törzsbe lehet látni egy (illetve mindét oldalon volt, de az egyiket eltakarta az aljzat) delfin alakú nyílást, mely a napfényben szép látvány. A híd felé úszva egyből meglátjuk a híres löveg párt. Itt általában sok kép készül… A fedélzetet követve következik a híd, „kocka” alakja messziről kivehető szokásos apró ablakaival. Már a híd előtt emléktáblával találkozunk, sajnos több is van ezen a részen.
A híd bent tágas, közepén két állvány trónol a teremben. A sok napfénytől eléggé szép látvány innen bentről a roncs, amelyen még a zöld patina is nagyot dob. Ha már elégszer körbeforgolódtunk itt, akkor jön a kommunikációs torony. Ez a kettes számú látványosság, a sok fehér növény miatt, amely bevonta a tornyot, olyan az egész, mintha hó takarná be teljesen korlátjait.
A következő állomás a vörös színre váltó kémény, amely jó tájékozódási pont is egyben. Ezt körbejárva alaposan körül lehet nézni, a felépítményhez vezető lépcsők és a mentőcsónak rúdjai szintén érdekes látvány. Mivel a tat már nem annyira érdekes („nincs itt semmi látnivaló…”), így itt szokás visszafordulni és behatolni a roncsba. A lámpa alap, minimum kettő kell biztonsági okokból.
A roncs törzsébe sok rést vágtak, de így is van pár terület, ahova nem ér el a fény. Bent is van pár látványos rész: kabinok, a WC a porcelán trónokkal, a második szinten található hatalmas gépház és kazánjai, továbbá kissé feljebb a kapitány kabinja. Érdemes folyamatosan ellenőrizni a légnyomást, nehogy feléljük a készletet idő előtt.
És végül egy a számtalan figyelmeztetés közül, amellyel a minimum haladó végzettségű búvárt a merülés előtt ellátják: …17. pont: Soha ne helyezzen amerikai zászlót a hajóra, ezt a kanadaiak nem szeretik…
