Hajóroncsok

Kanada szerencsés országnak mondható, legalábbis hajóroncsok területén biztosan. Ezer kilométernyi part, ahol mind az óceánt, mind hatalmas tavakat átszelő hajóútvonalakon sok-sok hajó járt szerencsétlenül. Ezek közül számos roncs sekélyebb vizekben nyugszik, így – szerencse a szerencsétlenségben – kíváncsi búvárok is könnyen „újra felfedezhetik”. Egy ilyen történelmi emlékmű az 1800-as évek végén elsüllyedt Kinghorn is.

Egy kis történelem: A Kinghorn teherszállító bárkát gabonaszállításra tervezték és építették meg Montreal-ban 1872-ben. A hajó a Szent Lőrinc folyón és az Ontario tavon (nálunk ez már tenger lenne) vitorlázott és főleg búzát hozott-vitt Montreal és a nyugati települések között. Egészen addig, amíg egy vihar derékba nem törte a karrierjét.

1897. április 26-án éjszaka hajnalban nagy vihar tombolt Rockport környékén. A viharban a vitorlás menedéket keresve az éj leple alatt majdnem eljutott a kikötőig, de attól nem messze a tomboló elemek hajnalban a szikláknak lökték, így a Kinghorn Boldt Castle és Alexandria Bay között elsüllyedt és csak 1996-ban „akadtak” rá újra. Mivel az Ontario tó vize jobban konzervál, mint például a Michigan tó, így a roncs a több mint 100 év ellenére is nagyon látványos állapotban van.

A roncs kb. 30 méter mélyen fekszik, illetve áll az aljzaton. Mivel áramlatok nem rontják a látási viszonyokat annak ellenére, hogy egy folyóról van szó, így viszonylag remek kirándulás a roncs megtekintése. Egyedül a hideg víz jelenthet gondot, de erre már kitalálták régen a száraz ruhát. A roncshoz a víz felszínén lebegő bójáktól induló kötél mellett a legkönnyebb leereszkedni és már 10 méter körül látni lehet a Kinghorn fokozatosan körvonalazó kontúrját.

A 40 méter hosszú és 7,5 méter széles Kinghorn, - más írásos emlékek szerint King’s Horn, Kingshorn, King Horn, illetve Edith Cirtwell – fa törzse és fedélzete nagyon jól fennmaradt a víz alatt töltött több, mint 100 év dacára. A hajóorr még mindig peckesen néz a mélység felé, ráadásul az orr rész elején lévő résre rátették a kormánykereket, amely szintén nagyot dob a látványon. Itt sem marad el a szokásos csörlő, melyen egy pihenő vasmacska is látható egy "megkövesedett lánchalom előtt.

A három raktérnyílás mellett számos helyen keletkezett nagyobb rés a fedélzeten, ezeken keresztül könnyen be tudunk úszni a roncs belsejébe. Mivel a raktér elválasztó falakból már csak néhány fém darab maradt, így a rakterek szinte egy nagy közös térré olvadtak össze. Jut elég napfény ide is, így a hajó belsejében történő úszkálás nem veszélyes vállalkozás.

A roncs belsejében, körülbelül a törzs közepénél látható egy érdekes „kupac”, ami régen a tűzhely volt, ide évek alatt a lelkiismeretes búvárok összehordták a roncsban, illetve körülötte fellelt korabeli használati tárgyakat, így állítva emléket a hajó pusztulása során meghalt személyzetnek. Szükség is van a lelkiismeretességre, mert újbóli felfedezése óta a roncsot súlyosan megrongálták és számos tárgyat leloptak róla.

A törzs hátsó része is szép, itt kibújva megcsodálhatjuk a fedélzeti padló eredi lapjait és könnyűszerrel visszaúszhatunk a kissé „sima” fedélzet felett. Az árbocok maradványainak tövében néhol még mindig látható egy-két eredeti tárgy, például egy pohár vagy teáskanna, illetve a néhai szivattyút is fel lehet még ismerni a fedélzeten. Ennél a pontnál szokták megkezdeni a búvárok a búcsúzást és az emelkedést.