A mai poszt alanyáról nem mondható el, hogy a világ leghíresebb hajóinak körébe tartozott volna, illetve egyáltalán bármilyen okból hírnévre tett szert életében, ezzel szemben Észak-Amerika jelenleg egyik leglátványosabb és legtöbbet fényképezett nevezetességévé vált az évek során. Hogy mi kellett ehhez? Sekély és kristálytiszta víz, egyben maradt törzs és gyönyörű környezet. Nézzük meg közösen a Sweepstakes roncsát a Huron tóban, Kanadában.
A képek alapján azonnal megértjük, hogy miért ilyen népszerű a roncs: nemcsak búvárok, hanem „sima” vállalkozó szellemű turisták is könnyen megismerhetik a hajó maradványainak apró részleteit is. A Sweepstakes csónakról, hajóról, sznorkelezve is látogatható, mivel a legmagasabb pontja közvetlenül a vízfelszín alatt van.
Egy kis történelem: A kétárbocos vitorlást 1867-ben építette meg az ontario-i Oakville-ben Melancthon Simpson. Az amerikai - kanadai határon található Nagy-tavakon szelte a habokat, főleg teherszállításban jeleskedett, de csekély számú utasokat is szállított a maga idejében. „Életéről” sok információ nem maradt fent, viszont a végzete már jobban dokumentált.
1885 Augusztus 23.-án a szikláknak csapódott Cove Island partjai mellett, mely során súlyosan megsérült a törzse. A sérülés miatt a vitorlás megfeneklett a sekély vízben. Egy pár hétig itt csücsült, majd szeptember 3.-án a Huron tó egyik zugába, Tobermory városától nyugatra a Big Tub Öbölbe vontatta egy másik hajó.
A kis vízben pihenő hajó sérüléseit súlyosnak ítélte tulajdonosa, bizonyos George Steward, így a 36 méter hosszú és 7 méter széles kis vitorlás pályafutásának ezzel a döntéssel befellegzett.
Telt-múlt az idő, a kemény telek miatt a Sweepstakes állapota egyre romlott, egészen 1896-ig tartott ez az állapot, amikor is a hajó konkrétan elsüllyedt. Ez ebben az esetben azt jelentette, hogy a törzs egy kicsit a víz alá került. Értékesebb részeit leszerelték, de a hajó törzsét épen hagyták, a két árbocát kiemelték és a hajó mellé „dobták”, ezek még most is ott vannak.
A roncs legmélyebb pontja 6 méter mélyen van az aljzaton, a legmagasabb pontja nyugodt körülmények között kb. 1 méterrel nyugszik a vízszint alatt, így a látótávolság jónak mondható, mint szinte mindenhol a nagy tavakban. A víz itt sem veri a húsz fokot nyáron, inkább hűvös, télen pedig gyakran be is fagy.
Mivel az egész test jól látható a felszínről is, így könnyen meg lehet tervezni a merülést, ráadásul a kis mélység miatt a rengeteg idő is marad a nézelődésre. A fedélzet és a zöld növényekkel és kagylókkal befedett törzs nagyon jó állapotban maradt, mivel ezekben a vizekben kevesebb olyan élőlény él, amely főleg a fa elemek pusztításával foglalatoskodik minden percben.
Az orr rész fő látványossága kétség kívül a fa csörlő, amely tökéletes állapotban trónol az említett rész közepén. Itt még néhány korlát elem is épen maradt a jobb oldalon a komolyabb viharok dacára. A fedélzet deszkáinak jó része még a helyén van, itt is – mint a hajó többi részén – jól kivehetőek a szegelések, illetve az illesztések. Néhol pár deszka hiányzik, így tökéletes lehetőség adódik arra, hogy benézhessünk a fedélzet alatti terekbe. A két árboc helye könnyen kivehető, mint ahogy a két raktér nyílása is. Itt le lehet süllyedni a tágas rakterekhez, amely ráccsal van körbezárva, nehogy a képzetlen látogatók elkóboroljanak a roncs belsejében.
Van egy kisebb kerek lyuk is a fedélzeten, itt jött ki a fedélközben lévő konyha kéménye a fedélzetre. A fedélzet hátsó része már sajnos beszakadt, az itt megindult folyamat már az egész hajót fenyegeti, így pár „stabilizáló” beavatkozást el kellett végezni a roncson, nehogy teljesen összeomoljon.
A tat külső részén a hajó alján még mindig megtalálható a fa kormánylapát nagy része, amely már egy kicsit belesüppedt az aljzatba. Ennél a pontnál érdemes újra visszaúszni az orr felé és újra átnézni a több, mint százötven éves vitorlás apró részleteit is.
Egy videó a roncsról: itt
