Alexander Moritz Otto Erich von Frankenberg komoran nézte a norvég partokat 1940 január 6.-án a kora esti sötétségben. A vasérccel teljesen megpakolt teherszállító hajó kapitányának nem volt szerencséje, a téli vihar, a havazás és a hideg téli szél addig sem kímélte az öt napja Németország felé úton lévő hajót. Ezen cudar körülmények összessége lett az „SS Frankenwald” végzete, mivel eltévesztette az utat és a norvég parti szikláknak csapódott Brattholmen és a Fengskjæret között Sognefjordtól északra.
A 122m hosszú és 13m széles német hajó teljes legénysége megmenekült, majd a menthetetlennek ítélt roncsot a sorsára hagyták. A hajócsavart ugyan pár hónap múlva levágták magáról a hajóról, de utána mintha teljesen elfelejtették volna, hogy a partokhoz közel 40m-es mélységben egy hatalmas teherhajó áll az aljzaton, orral a part felé, árbocai pár méterrel a felszín alatt végződnek. A roncsot úgy 10-15 év múlva kezdték turisztikai látványosságként felkapni.
Egy kis történelem: A Frankenwald-ot Hamburgban, a híres „Deutsche Werft” hajógyárban bocsátották vízre 1921-ben. Pár év múlva új tulajdonosa lett, a HAPAG (Hamburg Amerikanische Paketfahrt Aktiengesellschaft) tulajdonában már hosszabb utakra is igénybe vették. A háború kitörése után mint akkoriban szokásos volt, ezt a hajót is besorozták és a német hadigépezet folyamatos éhségét próbálta táplálni skandináv ércekkel. Utolsó útján is e célból indult Narvik-ból Németország felé.
Merüléséhez az ideális időpont, illetve évszak az ősz és a tavasz közepe, ekkor a legjobb a látótávolság (8-10m). A víz hőmérséklete természetesen alacsony, Januárban max 5°C, de nyár közepén sem éri el a 16°C-t. Ebből egyenesen következik, hogy a száraz ruha itt alapfelszerelésnek számít, ha nem ezt tervezzük az utolsó merülésünknek. Bár a roncs közel fekszik a partoktól, merülését csak csónakból lehet kivitelezni.
Az „SS Frankenwald” azon ritka roncsok közé tartozik, amelynek az őt körül ölelő hatalmas vízmennyiség még mindig nem tudta ledönteni az árbocait lassan 80 éve. Ezen tény azért is jön jól a kaland kereső búvárnak, mert könnyebb megtervezni a merülés kezdő, illetve záró pontját. Az ereszkedést célszerű az első árboc magasságában megkezdeni, ennek végén a hajó első szekciójába érkezünk.
A hajóorr a szokásos képét mutatja az árboc tövében, mindkét oldalon komoly csörlő szerkezet látható. Az orr fölé kiúszva már meg is lehet fordulni és kényelmes tempóban végig lehet nézni a fedélzetet a hídig, illetve a felépítményekig. A fedélzet összességében jó állapotban van, de pár helyen már egymásra csúsztak, illetve összetörtek a lemezek, ott be is lehet nézegetni a törzsbe.
A híd után a törzsbe könnyen le lehet úszni, sok érdekes látványt tartogat a roncs: a tágas terek között lassan haladva láthatóvá válnak az étkezők, a tiszti kabinok, néhány fürdőszoba, illetve a hajó műhelye szekrényekkel és asztalokkal együtt. A merészebbek itt lefelé vehetik az irányt, azért hogy szétnézzenek a gépházba.
A fedélzeti szintre visszatérve a személyzeti út felett végig lehet úszni a felépítmények és a kémény helye mellett. Ezután a tat következik értelemszerűen, itt trónol büszkén a hátsó árboc is. Nem messze tőle a tat felépítményeket is körbe lehet könnyen úszni. A merülés vége felé a hátsó árboc mellett célszerű emelkedni.
Video a roncsról itt.
