Az MV Dori egy igazán sejtelmes emlék a múltból mind fizikai valójában, mind előéletét illetően. A hajóroncs a még Európához tartozó, de – véleményem szerint – már az egzotikus jelzőt joggal megérdemlő Azori szigetek fő szigetének, a São Miguel Sziget déli partjától kb. 800 méterre található.
Egy kis történelem: A teherszállító hajó „Edwin L. Drake” néven 1943-ban, a háború kellős közepén készült el egy Baltimore-i gyárban, az Egyesült Államokban. Hosszúsága
A háborút követően többször is eladták, s ez majdnem mindig névváltoztatással is járt, a hajó többek közt futott a „SEADRAKE”, a „PHOENIX”, az „ANASSA”, a „PRAXITELES”, majd 1962-től „DORI” néven is. Ekkor már libériai zászló alatt jött-s-ment főleg az Atlanti óceán két oldala között.
A végzetes napról szinte semmilyen adat nincs, nem kis kutatómunka árán annyit sikerült kideríteni, hogy 1964 január 16.-án, miközben New Orleans-ba tartott, zátonyra futott a sziget déli csücskénél, majd az ütközés miatt bekövetkező robbanás miatt elsüllyedt.
A Dori a Portugáliához tartozó Azori szigetek legjobb hajóroncsa a legtöbb búvár szerint, nyaranta rengeteg „nyaraló” búvár keresi fel. A 22 méteres mélységben, a homokos aljzaton fekvő hajó roncsa körül a látási távolság nagyon jó, jó időben akár 25 méter is lehet, az átlagos vízhőmérséklet nyáron 21-22 fok, lent ez kb. 15-16-nak felel meg. A roncs legmagasabb pontja a víz alatt 10 méterre van, így a hajó felett a vízfelszínen sznorkelezni is lehet.
Különlegessége még a roncsnak a rendkívül színes és izgalmas élővilág: megtalálható itt számtalan halfaj az aprótól (szardínia) a hatalmasig (delfin), de sokan láttak már itt tengeri teknőst, barracudát és polipokat is.