Ezen poszton keresztül újra egy egzotikus területre érkezünk, és a festői szépségű Réunion sziget hófehér homokos partjai mellett nyugvó egykori kalóz halászhajót tekintjük meg csodálatos képekkel illusztrálva.

Egy kis történelem: Az 53 méter hosszú hajó múltját itt is homály fedi, kb. az ’50-60-as években építhették, kifejezetten tengeri halászatra. Hogy miféle nációk foghatták a kormánykerekét, azt nem tudjuk, ezzel szemben az tuti, hogy az Antonio Lorenzo-t a francia parti őrség (Réunion szigete Franciaországhoz tartozik) egy másik „kalózhajóval”, az Ercilla-val együtt csípte nyakon, miközben chile-i legénységük a zavarosban halászott.

A hajókat Saint Leu kikötőjébe kísérték és egy kissé hossz jogi procedúra végén hivatalosan is elkobozták. A további sorsa a helyi vezetők kezében volt, akik végül 1999 december 16.-án a kikötőtől pár száz méterre elsüllyesztették kifejezetten a búvárok kényeztetéséért. Azóta a roncs nagyon népszerű lett a kalandkereső turisták körében.

A hajó 38 méter mélyre süllyedt a homokos aljzaton, 90 fokban a bal oldalára dőlve. A legmagasabb pontja 30 méteren van. A látótávolság nagyon jó, a 15-20 méter teljesen megszokott dolog szinte az egész évben. A víz hőmérséklete is ok, a 24-26 fok rövidebb, kényelmesebb nedves ruha hordását is lehetővé teszi.

Rövid ereszkedés után egyből előtűnik a hajóroncs teljes körvonala. A hajótörzs felszín irányába „néző” jobb oldalának felső részét nagy vízi növények (korallok és szivacsok) nőtték be. Az orr mellet elfordulva elénk tűnik az Antonio fedélzetének első szekciója, egy hatalmas csörlővel az élen. 

A csörlőn túl láthatóvá válik az első árboc egy árbockosárral a tetején, ezt természetesen egyre intenzívebben öleli körül a tengeri „zöld szőnyeg”.A árboc után raktérnyílás következik, melyen keresztül be lehet kukkantani a hajó belsejébe. Bemenni tilos, ugyanis semmit sem lehet látni és az oldalára borult hajó belsejében nem egyszerű a tájékozódás. 

A felépítmények jönnek szemben egy kis úszás után, a zöld híd szép látványt nyújt a sok antennával a tetején. Ide sem lehet bemenni, viszont a híd tetején pár helyen már megadta magát a borítás, és mivel a felépítményeken – mint írtam - van pár rés, így fény is jut be és látni is lehet pár használati eszközt. 

A híd után már a hajótathoz érkezhetünk, és itt érdekes dolgokat találhatunk: a kormánylapát és a deformálódott hajócsavar is letörve hever a homokban. Mivel nagy a mélység, így itt szokták a búvárok a fedélzethez úszva megkezdeni a búcsúzkodást.