Amikor egy révkalauz úgy gondolja, hogy idős ausztrál utasoknak örömet szerezve elintézi, hogy menet közben a csodás partvidékben gyönyörködjenek, akkor az esetek nagy részében nem történik semmi.  Ha viszont nincs tisztában pontosan az általa irányított hajó méreteivel, akkor abból könnyen katasztrófa lehet. Milyen érdekes, senki nem tanult az esetből, elég, ha a Costa Concordia esetére gondolunk... Hála Istennek, kevésbé tragikus, de ugyanolyan komoly balesetet szenvedett mai célpontunk, a szovjet Csendes-óceáni flotta egyik tagja 1986-ban, Új-Zéland partjainál. Ez a hajó az MS Mikhail Lermontov.

Egy kis történelem: A nagyméretű, több mint 175 méter hosszú és 23 méter széles, sokemeletes utasszállító építését 1972-ben fejezték be az akkori NDK-ban, Wismar-ban, ez volt az utolsó darabja az nagy szovjet költőkről elnevezett öt luxus utasszállítónak. A Lermontov eleinte főleg a Leningrád – New York útvonalon járt, majd áthelyezték a Csendes-óceáni vizekre, ahol legtöbbször Ausztrália és Új-Zéland volt a végállomás.

A végzetes délutánon – 1986 február 16.-án – a helyi révkalauz segítségével elhagyta Picton kikötőjét. A révkalauz a part közelében „tartotta” a hajót, az utasok álmélkodtak, a kapitány pedig nemtetszését fejezte ki, de bízott a révkalauzban. Kár volt… A hajó túl nagynak bizonyult ahhoz, hogy a sekély öbölben lavírozzon, így délután fél 6 körül nekiment a part menti szikláknak, amelyek 5 méteres mélységben felszántották a törzset. A legénység lelkiismeretesen kimenekített minden utast, majd 20 perccel az után, hogy az utolsó is elhagyta a Lermontovot, az az oldalára dőlt és elmerült. Sajnos a legénység egy tagját is magával rántotta a mélybe, soha nem is találták meg a testét…

A hajó a jobb oldalára dőlve érte el az aljzatot, a legmélyebb pontja 38 méter mélyen van, a legmagasabb pedig 15 méteren. Hatalmas mérete és a viszonylag jó merülési körülmények miatt a roncs a térség legnépszerűbb célpontja a roncsbúvároknak. A víz hőfoka jó, a legmelegebb időszakban 20-22 fok körül van a roncsnál, ezzel szemben a víz könnyen zavarossá válik egy-két hullámokkal gazdagított napon, de általában a látótávolság 10-15 méter körül van.

A hajóroncs számos pontján lehet kezdeni a merülést, mivel a hajó törzse, illetve a fedélzet bal oldala szinte egyből a lábunk alatt van, ha lebukunk a vízbe. A roncs nagy felületét hosszú zöld vízinövények lepték el, olyan a látvány, mintha a roncsnak haja nőtt volna. A törzs oldalán egyből feltűnik számtalan nyílás, ezek a kabinok ablakai voltak hajdanán.

A Lermontov hatalmas, ezt merülés során is figyelembe kell venni. Az ezernyi látnivaló nézegetése során azonban figyelni kell, nehogy elfelejtsünk időben emelkedni… A tökéletes állapotban lévő törzs bal oldalát követve könnyen meg lehet nézni a teljes fedélzetet, a hajó orrában lévő kis darukat, hidat és az irányítótermet, majd a hajó közepe táján a törzsön lévő sérülést is.

A rengeteg ablak felett elúszva a hosszú folyosó is jól kivehető, a mentőcsónakok rúdjai még most is a helyükön állnak. Nagyon érdekes látvány a fedélzet nagy részén épségben megmaradt fa padlózat is, amely jól dacol az idővel. A hajó tatja alatt kb. 33 méteren található a hatalmas hajócsavar, amely mellett szinte eltörpül a pózoló búvár.

A visszaút már sokkal érdekesebb, a sima nézelődés után most kezdődik a kaland. Leereszkedve a fedélzet közepéig nagyon sok látnivaló jön szembe, elsőnek a fedélzeti medence, a már kissé alaktalan hátsó daruk, továbbá a mai napig jól látható sarló – kalapács a hátsó és első kéménykürtőjén. A napozó fedélzet mára már növénykertté változott, de innen pár méterre, jobbra már a hajdani főárboc következik, rajta pár radar tányér még most is kivehető.

A roncs igazi kincse magában a roncsban nézhető meg. Ez a kaland sokba kerülhet a vakmerő búvároknak, a járatok szűkösek és a víz nagyon könnyen zavarossá válhat, semmilyen természetes fény nem jut le idáig. Aki bemerészkedik, az sok szép dolgot lát: a hátsó szekcióban a gépházat érdemes felkeresni, mivel egy hatalmas gépezett mozgatta ezt a monstrumot.

A hajó számtalan belső részének egyik közkedvelt része a fedélközi bár, melynek bútorai, bárszékei és maga a pult maradványai még most is jó állapotban maradtak. Az roncs középső részében mozi terem és étterem is volt, itt sok széket, asztalt és szekrényt is lehet még találni. A konyhában van még olyan szekrény, amelyben szép rendben sorakoznak az épen maradt tányérok.

Akinek kedve támadt meglátogatni mai roncsunkat, annak javaslom, hogy keresse fel a roncs egyik szakértőjét, Peter Mesley urat az alábbi képre kattintva.