Hajóroncsok

Mostani bejegyzés során visszatérünk Európa partjaihoz. De nem teljesen. Ez úgy lehetséges, hogy újra meglátogatjuk Spanyolország egyik népszerű kis szigetcsoportját, ahol hosszú pihenőjét tölti egy 100 méteres teherszállító hajó. Európa „afrikai” határán, Nyugat-Szaharával és a marokkói partokkal egy szélességi fokon, azoktól kb. 250 km-re található mai célpontunk, az MV Kalais.

Egy kis történelem: A pontosan 108 méter hosszú és 15 méter széles hajót Middlesbrough városának Smith’s Co. Ltd. hajógyárában építették Angliában, 1949-ben. A dízelmotoros teherhajó MV Holberg néven látta meg a napvilágot, majd MV Gudwil, továbbá MV Amyna is volt a neve, végül 1976-tól görög kézbe került és lett a jelenleg ismert MV Kalais. Elsüllyedése nem vihar, navigációs hiba vagy más baleset miatt történt, de nem is szánták mesterséges zátonynak, az ok ennél sokkal prózaibb: a hajó zsákos cement rakományával érkezett 1979-ben (egyes források szerint 1978-ban) Las Palmas kikötőjébe, ekkor szivárgást észleltek a raktérben. A tulajdonos a kikötői illetéket és a javítást nem tudta / akarta kifizetni, így egy idő után nagyobb összeggel tartozott, mint a teljes rakomány, így a kikötőtől kb. 150 méterre egy kicsit rásegített a nyílásra, így a hajó azonnal elsüllyedt.

A búvárok szerencséjére a roncs tökéletes álló pozícióban ért le az aljzatra (33 méter). Idővel a két darus árbocot a hajóútvonal biztosítása érdekében levágták róla, de így is maradt egy, most legmagasabb pontja 16 méter mélyen érhető el. A víz nyáron is kellemes, de nem meleg, a roncsnál 20-22 fokos. A látótávolság ezzel szemben néha nagyon jónak mondható, ha az enyhe áramlatok nem keverik fel a vizet. A kirándulást általában az épségben maradt árbocnál, illetve a hajóorrnál szokás kezdeni. A teljes roncsról elmondhatjuk, hogy jó állapotban van, a törzs csak a hajó közepén, a második és harmadik raktér magasságában roncsolódott, bár ott a hajó szinte kettétörött.

A Kalais szinte minden pontján nagy létszámú apró és közepes méretű színes halak raja cikázik, nagyon szép látványt nyújtanak. Ugyanilyen szép látvány tárul a szemünk elé, amikor első ízben megpillantjuk ezt a monstrumot. Ha a tatnál érjük el a roncsot, akkor egyből kezdődhet a bújócska, ugyanis itt helyezkedett el több közösségi terem, továbbá számos kabin és például az étterem. A fedélzeti szinten a felépítmények falai sok helyen eltűntek már, így nagyon jól át és bejárható ez a rész.

Ha még bátrabbak vagyunk és van megfelelő tapasztalatunk és felszerelésünk, akkor innen le lehet jutni a hajó belsejébe, ahol szintén kabinok és a gépház található a nagy dízel motorokkal. Itt sok törmelék lett az évek során, de sok használati tárgy, illetve gépészeti elem is látható még. Visszatérve a fedélzeti szintre, akadály nélkül úszhatunk tovább a fedélzeti folyosón. A felépítmények után következik az egyik levágott főárboc csonkja, illetve az első raktér.

A raktérbe ereszkedve még a mai napig látható rengeteg „megkövesedett” cementes zsák, egymás hegyén-hátán. Ebbe a raktérbe egy nagy segédárboc is belelóg. Tovább utazva láthatjuk a szintén tekintélyes méretű, egyetlen „megmenekült” darut, mely – mint egy nagy rögbi kapu – magasodik a Kalais fölé. Ezután jön a roncs csúnyábbik része. A második raktér után a törzs széttörött, itt rengeteg a törmelék, úgyhogy nem árt vigyázni, nehogy valamibe beleütközzünk vagy elakadjunk. A híd, illetve a kommunikációs résznek otthont adó felépítmény ledőlt, beleomlott a harmadik raktérbe, eltorlaszolva annak bejáratát. Itt a törzs pereme is leszakadt, mely alá könnyen be lehet úszni.

Az orr előtt fekszik a fedélzeten a másik darus árboc, méreteit érdemes megcsodálni. A közvetlenül a hajóorrban látható horgonylánc és a hozzá való csörlő is tekintélyes, kb. 3 méter széles, két búvár simán el tud bújni mögötte. A fordulás után a visszaút már csak a nézelődésé, a darunál lehet a legkönnyebben megkezdeni az emelkedést.