A hozzánk legközelebb eső tengerben sok, a magyar történelemhez is köthető hajó roncsa is hever szerteszét. A régi dicső múlt emlékei ezek a roncsok, arra a korra emlékeztetnek, amikor még tényezők voltunk az Adriai tengeren. Mostani célpontunkat bizonyára már sok magyar búvár látogatta meg, igen népszerű hajóroncsnak számít Montenegró partjainál. Már a neve is bizonyítja, hogy nekünk kedves roncsot merülünk: ma bemutatom az S.S. Tihany roncsát. 

Egy kis történelem: A hajó 1908-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia nagy kikötőjében, Triesztben épült meg a Stabilimento Tecnico vállalat kivitelezésében. A kétvitorlás teherszállító gőzhajót meghajtó Triplex gőzmotor segítségével a hajó akár 12 csomós sebességet is el tudott érni. A hajó méretei miatt sem tartozott a hatalmas óceánjárók közé, 40,5 méter hosszú és 5,75 méter széles volt. Pályafutása első szakaszában szorgalmasan vitte a rakományt az Adria keleti partjainál. A második szakasz egyben az utolsó is lett, a hajó az I. VH-ban a Monarchia hadiflottájának egyik hajója lett.

1917 február 17.-én (de valahol azt írják, hogy 12.-én!) nagyon erős viharba került a hajó a kotor-i öböl (Boka Kotorska) előtt, ráadásul a látótávolság sem volt tökéletes, így a Tihany – megrakodva faszénnel, kőszénnel és olajjal – ráfutott a Skoljic zátonyra és ott megrekedt. A legénység azonnal elhagyta a hajót, így emberéletben nem esett kár. Másnap levontatták, de a sérülései miatt a Tihany már menthetetlen volt, megdőlt és elmerült a vízben.

A hajó legmagasabb része kb. 20 méterre van a víz alatt, a hajócsavar pedig 35-38 méter mélyen fekszik a tenger fenekén. A roncs kb. 45 fokos szögben, részben az oldalára dőlve állt meg az aljzaton. A fedélzet és a felépítmények fa anyagai már rég elporladtak, de a vas törzs még így is nagyon szép látványt nyújt. A víz hőmérséklete a nyári időszakban 18-19 fok körül van. A látótávolság a roncsnál jó, 10 – 25 méter között van, áramlat a zátony közelsége miatt előfordulhat, de nem éri el a közepes szintet sem általában.

Mivel a hajó eléggé a jobb oldalára dőlt, így a Tihany fedélzete szinte érinti a homokos tengerfeneket. A raktér nyílásain keresztül be lehet úszni a hajó tágas és világos belsejébe, de azért a lámpa itt is alapfelszerelés. A hajó középső része a zátonyra való felmászás miatt jól láthatóan sérült, a hajócsavar hiányzik, valószínűleg a mentés során szerelték le. A roncs körül népes halpopuláció található, sok kisebb-nagyobb halraj cikázik a fedélzet „csontváza” között, továbbá színes szivacsok és korallok borítják a hajó épen maradt részeit. 

Régebben néhány horvát történelmi forrás azt állapította meg, hogy az S.S. Tihany azonos a Lussinpiccolo-nál, Mali Losinj sziget (ma Közép-Horvátország) közelében meglelt ronccsal. Később, miután helyi búvárok rátaláltak a roncsra a kotor-i öböl bejárata mellett, megtalálták a hajótáblát és a hajó harangját is. Mivel a horvát roncs 60 méter hosszú volt, így a rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen megállapították, hogy az S.S: Tihany végső nyughelye Montenegróban van.